03. Élelmiszer Szakbizottság
Éves tevékenység és következő évi terv: 1999 |
Elnök: Dr. Molnár Pál Nemzeti képviselő: Pallóné dr. Kisérdi Imola Tagok száma (1999. december 31.): 241 |
A Szakbizottság 1999. évi tevékenysége
A Szakbizottság 1999-ben elsősorban a 44. EOQ Kongresszus Élelmiszer Minőségügyi Szimpóziumának szakmai programját készítette elő, amelyre 2000. június 12-én kerül sor. Ezen túlmenően a következő rendezvények megtartására került sor:
Az Európai Minőségi Hét keretében megtartott Szakmai Nap kivételével, ahol több mint 260 szakember vett rést, az egyes rendezvényeken általában 20-60 fő vett részt, összesen mintegy 300 fő. Aktualitásánál fogva legnagyobb érdeklődés a HACCP témakörben mutatkozott, megerősítve azt a véleményt, hogy egy kidolgozott, működő HACCP rendszernél valóban igény van bizonyos felülvizsgáló, értékelő, megerősítő külső közreműködésre.
Élelmiszer-biztonságról lévén szó, a hatósági élelmiszer-ellenőrzés szerepe vitathatatlan. Legmeghatározóbb itt az a vélemény volt, hogy a függetlenség, illetve hatósági “szigor” fenntartása érdekében nem célszerű szolgáltató, tanúsító tevékenységet vállalni. Ugyanakkor több szakember is fontosnak érezte a hatósági ellenőrzés pozitív eredményének fontosságát azt megelőzően, hogy pl. a “menedzsment” típusú, rendszer-működést igazoló felülvizsgálatra sor kerül.Volt szó a módszertani útmutatók, felülvizsgála
ti technikák, “HACCP auditálási szabványok” szerepéről, felmerült egy, a rendszer bemutatását és áttekintését segítő útmutató kidolgozásának lehetősége is. Nagy hangsúlyt kapott a HACCP rendszerek tartalmi megfelelésének, szakmai megalapozottságának fontossága, a mikrobiológiai szempontok jelentősége, amelyek a felülvizsgálók felelősségét is növelik.Az “Élelmiszer Minőségügyi Szakmai Nap” előadásairól készített beszámoló az “Élelmiszervizsgálati Közleménynek” 2000/1 füzetében jelenik meg.
A Szakbizottság e
zen a helyen is gratulál a PICK Szeged Rt.-nek a Nemzeti Minőség Díj elnyeréséhez a nagyvállalati kategóriában. Ismereteink szerint élelmiszeripari vállalat ebben a kategóriában mindeddig még sem Európai Minőségdíjat, sem Nemzeti Minőségdíjat nem nyert.A Szakbizottság 2000. évi munkaprogramja
Téma (előadó) |
Időpont |
Társrendező (közreműködő) |
Élelmiszerbiztonsági Munkacsoport ülése1) |
február 11. |
|
A Codex Alimentarius Magyar Nemzeti rendezvénye |
március 30. |
Codex Alimentarius MNB (főrendező), KÉ KI |
Élelmiszerbiztonsági munkacsoport ülése1) |
május |
|
“Mezőgazdasági és Élelmiszeripari termékek minősége és biztonsága (44. EOQ Kongresszus szimpóziuma) |
június 12. |
|
Kihelyezett szakbizottsági ülés a Nemzeti Minőségdíjas PICK Szeged Rt.-nél |
szeptember 27. |
|
Az Élelmiszer Minőségellenőrzés |
október 25-26. |
Magyar Élelmiszer–minősítő Társaság (főrendező) |
Élelmiszer Minőségügyi Szakmai Nap (az “Európai Minőségi Hét Magyarországon, 2000” keretén bel ül) |
november 9. |
|
Szakbizottsági éves beszámolók és választás |
november 28. |
|
1)
Az Élelmiszerbiztonsági Munkacsoport üléseire csak a bejelentkezett érdeklődők kapnak meghívót.Vissza a Szakbizottság nyitólapjára
Vissza a Szakbizottságok felsorolásához
Vissza az EOQ MNB honlapjára