03. Élelmiszer Szakbizottság
Éves tevékenység és következő évi terv: 2001 |
Elnök: Dr. Molnár Pál Nemzeti képviselő: Pallóné dr. Kisérdi Imola Tagok száma (2002 március 31.): 280 |
A Szakbizottság 2001. évi tevékenysége
A Szakbizottság 2001-ben jelentősen növelte taglétszámát és összesen 8 rendezvényt szervezett, illetve szervezésében vett részt, amelyeken közel 725 résztvevő jelent meg, bár a “Kongresszusi Napok” elsősorban központi rendezvénynek számítanak. Továbbra is sikeresen működik az Élelmiszerbiztonsági Munkacsoport, azon belül igen eredményesek a Dr. Erdős Zo
ltán vezette “HACCP műhely” kerekasztal beszélgetések. A kedvező tapasztalatok alapján megkezdődtek az előkészületek egy második munkacsoport megalakítására: “TQM az élelmiszeriparban”.A 2002. január első napjaiban megtartott Vezetőségi ülésen megválasztásra került Dr. Rácz Endre, az FVM Élelmiszeripari Főosztályának osztályvezetője, a Szakbizottság társelnökének, akinek megválasztását az új Munkabizottság alakuló ülésén (2002. márciusában) a szakbizottsági tagok is megerősítették.
A nemzetközi tevékenység
– az eseti EOQ megkereséseken túlmenően – az IAMA Fórum előkészítésére összpontosult. A Fórumra és a kapcsolódó tudományos konferenciára 2002. június 6-11. között a hollandiai Noordwijk-ban kerül sor, amelyen 2 magyar előadó fog szerepelni és 6 magyar szakember meghívott vendégként vehet részt.A szakbizottsági tagok továbbra is tagsági jogon járó kiadványként kapták kézhez az “Élelmiszervizsgálati Közlemények” szakfolyóirat 2001-ben megjelent füzeteit, amelyben több szakbizottsági rendezvényről közöltünk b
eszámolót és amelynek kiadását az EOQ MNB anyagilag is támogatja.Rendezvények, szakmai napok, szemináriumok, előadások
2001-ben a Szakbizottság a következő rendezvényeket tartotta meg, illetve működött aktívan közre lebonyolításukban:
Február 14. Budapest
(kb. 30 résztvevő)Március 14. Budapest (kb. 45 résztvevő)
Május 9-10. Budap
est (kb. 40 résztvevő)Május 16. Budapest (kb. 30 résztvevő)
(az Élelmiszerbiztonsági Munkacsoport rendezvénye)
Boross Istvánné dr., PICK Szeged Rt.
HACCP rendszer kialakítása és bevezetése egy húsüzletben
Balázs Ildikó, Cora Áruház, Fót
HACCP rendszer az áruház élelmiszert is előállító osztályain
Június 19. Budapest (kb. 100 résztvevő)
(a SZENZOR Gazdaságmérnöki Kft-vel közös rendezvény)
A rendezvényről szóló részletes beszámoló az Élelmiszervizsgálati Közlemények” 2002/1-2 füzetében jelent meg.
Szeptember 12. Budapest (kb. 30 résztvevő)
(az Élelmiszerbiztonsági Munkacsoport rendezvénye)
Dr. Szabó Enikő, ÁNTSZ Bp. Fővárosi Intézete
Aktuális kérdések az élelmiszerbiztonság témakörében
Dr. Erdős Zoltán, Qualiment Kft.
Étkeztetés - tanulságok az élelmiszeripar számára
Október 17. Szeged (kb. 220 résztvevő)
December 5. Budapest (kb. 30 résztvevő)
A felsorolt rendezvényeken túlmenően a Szakbizottság egy vezetőségi ülést tartott és társrendezőként még 6 más szakbizottsági rendezvény programjának kialakításában működött közre.
A Szakbizottság 2002. évi munkaprogramja
Téma |
Időpont |
Előadó(k) |
Együttműködő Szakbizottságok |
Tapasztalatok különféle TQM eszközökkel mezõgazdasági és élelmiszeripari vállalatoknál |
február 21. |
Mikó György |
EFQM és Szakértõi, |
Az Élelmiszer Szakbizottság TQM Munkacsoportjának alakuló ülése |
március 5. |
Dr. Molnár Pál |
Élelmiszer Szakbizottság |
Az Élelmiszerbiztonsági Munkacsoport ülése |
március 6. |
Póderné dr. Ősy Klára |
Élelmiszer Szakbizottság |
HIR (Hagyomány-Íz-Régiók) tudományos konferencia |
május 15. |
Felkért elõadók |
EOQ MNB Titkárság, |
Az Élelmiszerbiztonsági Munkabizottság ülése |
május 21. |
Felkért elõadók |
Élelmiszer Szakbizottság |
“Az új nemzetközi élelmiszer mintavételi kézikönyv matematikai-statisztikai alapelvei |
május 28. |
Bányainé dr. Sándor Julianna |
Statisztikai Módszerek, |
Az Élelmiszerbiztonsági Munkabizottság ülése |
szeptember 11. |
Felkért elõadók |
Élelmiszer Szakbizottság |
Minõségmenedzsment az élelmiszeriparban 2002 |
október 17. |
Felkért elõadók |
PICK Szeged Rt., Élelmiszer Szakbizottság |
Predikciós módszerek értékelése húskonzervek minõségellenõrzésénél |
november 26. |
Zukál Endre |
Statisztikai, |
Az Élelmiszerbiztonsági Munkabizottság ülése |
december 4. |
Felkért elõadók |
Élelmiszer Szakbizottság |
Szakbizottsági év es záróértekezlet és a 2003. évi munkaprogram előkészítése |
december |
Dr. Molnár Pál |
Élelmiszer Szakbizottság |
Megjegyzés:
Az Élelmiszerbiztonsági és a TQM az élelmiszeriparban Munkacsoport üléseire csak a bejelentkezett EOQ MNB tagok kapnak meghívót.A Szakbizottság – a felsorolt rendezvényeken túlmenően – a következő feladatok végrehajtásában működik közre:
Vissza a Szakbizottság nyitólapjára
Vissza a Szakbizottságok felsorolásához
Vissza az EOQ MNB honlapjára