02. Gyógyszeripari Szakbizottság
Éves tevékenység és következő évi terv: 2005 |
Elnök: Berényi Vilmos Titkár: Zalán Györgyné Nemzeti képviselő: Berényi Vilmos Tagok száma (2005. december 31.): 74 |
A Szakbizottság 2005. évi tevékenysége
A Gyógyszeripari Szakbizottságnak lassan sikerült stabilizálni taglétszámát, illetve bizonyos körökben aktivizálni és részvételre ösztönzi a fiatal gyógyszeripari szakembereket is.
Június 23-án “Metrológiai feladatok a gyógyszeriparban” témakörben tudományos szakmai nap megtartására került sor, amely a gyógyszeriparban történeti okokból speciális jelentőségű. Kevés szakember ismeri ugyanis ebben a szektorban a racionálisan megtervezett mérés-irányítási rendszerekből fakadó előnyöket, inkább érthetően a gyakran túlzó és következetlen nemzetközi auditori és hatósági igényeknek próbálnak megfelelni. Ezért aztán különös hangsúlyt kapott a mérőeszközökkel kapcsolatos jogszabályi és metrológiai követelményekről, illetve a mérési bizonytalanságról szóló, nem gyógyszeriparban dolgozó szakértők által megtartott két előadás. A szakmai napot a gyógyszeripari szakemberek esettanulmányainak ismertetése zárta.
November 29-én “Minőségbiztosítás: filozófia és gyakorlat” címmel került sor az immár hagyományossá váló Bacsa György-emlékülésre, amelyen több mint 100 érdeklődő hallhatott filozófiai magaslatokba röpítő és a napi gondokat elemző előadásokat egyaránt. A résztvevők érdekes párhuzamot vonhattak a minőségfogalom erkölcsi és emberi érték-alapú értelmezése és a gyógyszeripari kihívásokra adott szakmai válaszok ismertetése között.
A tervezett külföldi gyógyszergyár meglátogatása a cég tulajdonosváltása és az ebből fakadó egyéb személyi változások következtében meghiúsult.
A Szakbizottság 2006. évi munkaprogramja
A Szakbizottság vezetése mindent elkövet, hogy a tagok számára az év második felében létre jöhessen egy vidéki gyógyszergyárban tartott szakmai kirándulás.
Vissza a Szakbizottság nyitólapjára
Vissza a Szakbizottságok felsorolásához
Vissza az EOQ MNB honlapjára