19. Mezőgazdasági Szakbizottság
Éves tevékenység és következő évi terv: 2009 |
Elnök: Dr. Süth Miklós |
A Szakbizottság 2009. évi tevékenysége
Az 2009. áprilisában újonnan megválasztott tisztségviselő vette át a Szakbizottság titkári teendőit.
November 18. MgSzH Központ, Budapest
A részvételi díj nélküli rendezvény két előadásból állt:
Dr Mezőszentgyörgyi Dávid: Kölcsönös Megfeleltetés, annak magyarországi bevezetése és az eddigi tapasztalatok
Dr. Mézes Miskolc: Nyomelem kelátok és egyéb szerves kötésű nyomelemek a takarmányozásban.
A rendezvényen ugyan kevesen jelentek meg, de a résztvevők az előadás után több kérdést tettek fel az előadóknak, ami arra engedett következtetni, hogy a témák kiválasztása megfelelő volt, és akik részt vettek a rendezvényen, azok a témák iránt komolyan érdeklődtek. Ezt bizonyítja az is, hogy a második előadás után az előadóval még kb. 45 percig kötetlen beszélgetésre került sor.
A Szakbizottság 2010. évi munkaprogramja
Mindkét rendezvényt – a bejelentkező létszámtól függően – az MgSzH Központ Bp. Keleti Károly utcai előadótermében kerül lebonyolításra, ami az infrastruktúrát tekintve kifejezetten ilyen célokra lett kialakítva. Ennek a helységnek a befogadó képessége 20-30 fő. A másik szóba jöhető helyszín az MgSzH budaörsi úti irodaházában, a korábbi Fővárosi Növényvédő Központban lévő mintegy 120 főt befogadó tanácsterem. Mindkét termet az MgSzH elnöke költségmentesen bocsátja a Szakbizottság rendelkezésére.
Vissza a Szakbizottság nyitólapjára
Vissza a Szakbizottságok felsorolásához
Vissza az EOQ MNB honlapjára