14. Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Szakbizottság

Éves tevékenység és következő évi terv: 2010

Vissza a Szakbizottság nyitólapjára

Elnök: Dr. Varga Lajos
          Dr. Debreczeny István
Társelnök: Sándor Miklós, Dr. Szigeti Tamás
               Tóth Attila
Titkár: Varga Béla
Nemzeti képviselő: Dr. Debreczeny István
Tagok száma (2010. december 31.): 123

A Szakbizottság 2010. évi tevékenysége

A Szakbizottság vezetősége az év folyamán rendszeresen ülésezett, és az ülésről készült jegyzőkönyveket megküldte az illetékeseknek. Az ülések időpontjai a következők voltak: 2010. február 23., június 29. és október 28.

A 2010. február 23-án tartott ülésen Tóth Attila társelnökké választották, mivel Dr. Varga Lajos betegsége miatt lemondott elnöki tisztségéről. Ezen az ülésen az EOQ MNB elnöke is részt vett.

Időközben Bodroghelyi Csaba leköszönt társelnöki posztjáról. Az EOQ MNB és a KÖVET vezetői közötti tárgyalást követően annak ellenére sem történt áttörés a két szervezet közös rendezvényeit és szakmai együttműködését illetően, hogy mindkét fél kifejezte erre irányuló szándékát. Ennek ellenére a Lépések című újság 10 példányát az EOQ MNB továbbra is megrendeli az arra igényt bejelentett szakbizottsági tagok számára.

A 2010. május 12-én jelentős érdeklődés mellett megtartott konferencia az EMAS és ISO 14001 változásokról, továbbá CSR aktualitásokról és Fenntarthatóságról az Országos Környezetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséggel közösen, amely a visszajelzések alapján nagy sikerrel zárult.

Dr. Varga Lajos 2010. május 31. napján bekövetkezett halálát követően Dr. Debreczeny István vette át az elnöki teendőket. A vezetőségben bekövetkezett változások a Szakbizottság tevékenységére is kihatottak; ennek ellenére a vártnál eredményesebb évet sikerült zárni az év második felében tapasztalható megnövekedett aktivitás eredményeképpen.

2010. november 23-án a 4-es metró beruházás Fővám téri metróállomásának megtekintésére került sor, amelyen a hideg és szeles időjárás, valamint megbetegedések ellenére 17 fő vett részt az engedélyezett max. 18-20 főből.

A környezeti környezeti rendszermenedzser és auditor képzést az MMT-től a WESSLING Hungary Kft. vette át, amely reményeik szerint a képzés újraindulását fogja eredményezni. A környezetvédelmi szakemberképzés ügyében Dr. Debreczeny István felvette a kapcsolatot a Győri Egyetem képviselőjével, Dr. Bulla Miklóssal.

A Szakbizottság 2011. évi munkaprogramja

 

Vissza a Szakbizottság nyitólapjára
Vissza a Szakbizottságok felsorolásához
Vissza az EOQ MNB honlapjára