10. Statisztikai Módszerek Szakbizottság

Éves tevékenység és következő évi terv: 2001

Vissza a Szakbizottság nyitólapjára

Elnök: Bányainé dr. Sándor Julianna
Titkár: Dr. Ittzés András
Nemzeti képviselő: Bányainé dr. Sándor Julianna
Tagok száma (2002. március 31.): 106

A Szakbizottság 2001. évi tevékenysége

A szakbizottsági rendezvények témáit a 2001. évben a Szakbizottság tagjainak véleménye és javaslatai alapján állítottuk össze. Természetesen azt is figyelembe kellett vennünk, hogy mely témákhoz találunk megfelelő előadót.

Másik szempont a program összeállításánál az volt, hogy a közismert előadók mellett lehetőséget biztosítsunk kevésbé ismert tehetséges fiatalok számára is ahhoz, hogy ismertessék kutatási témáikat és eddig elért eredményeiket. Ezzel igyekeztünk bevonni őket az EOQ MNB munkájába. A hat előadás közül négy volt ismeretterjesztő jellegű neves előadókkal, és kettőt tartott PhD aspiráns.

Az a módszer is bevált, hogy több olyan Szakbizottsággal közösen rendeztük meg az előadásokat, amelyek érdeklődési köre egymáshoz kapcsolódott. Ez nemcsak a résztvevők létszámának emelkedését eredményezte, hanem a témák különböző szempontokból való megvitatását is. Nem sikerült azonban minden alkalommal időben értesíteni a Szakbizottságok valamennyi tagját és így nem tudott mindenki megjelenni, akit feltehetően érdekelt volna az adott téma.

A Szakbizottság 2001-ben megtartott rendezvényei

Téma

Időpont

Előadó

Társrendező

ISO 9000:2000 szakkifejezések és meghatározások

február 13.

Dr. Balogh Albert
Földesi Tamás

Terminológiai és Oktatási Szakbizottság

Mérőeszköz-képességvizsgálat QS-9000-MSA alapján

március 13.

Dr. Harmath József Galla Jánosné

Oktatási és Megbízhatósági Szakbizottság

Malomipari alapanyagok minőségének vizsgálata számítógépes eljárással

május 15.

Baranyai László

Élelmiszer és Oktatási Szakbizottság

Szemestermékek nedvességtartalmának ellenőrzése

október 16.

Gillay Biborka

Élelmiszer és Oktatási Szakbizottság

A minőségügyi szakemberképzés új statisztikai ismeretanyaga

november 13.

Dr. Balogh Albert

Oktatási és Megbízhatósági Szakbizottság

A kísérletek tervezésének legújabb módszerei

november 20.

Dr. Kemény Sándor

Oktatási és Megbízhatósági Szakbizottság

A Szakbizottság 2002. évi munkaprogramja

Egyeztetve az együttműködő Szakbizottságokkal és figyelembe véve a tagság javaslatait, a következő rendezvények megtartását tervezzük:

 

Téma

Időpont

Előadó

Társrendező

Átvételi minősítéses ellenőrzés gazdasági kockázat figyelembevételével

március 19.
14.00

Véber Miklós

Oktatási, Megbízhatósági,
Terminológiai
Szakbizottság

Matematikai-statisztikai módszerek az élelmiszerek hatósági vizsgálatainál

április 23.
14.00

Nágel Vilmos

Oktatási és Élelmiszer Szakbizottság

Az új nemzetközi élelmiszer mintavételi kézikönyv matematikai-statisztikai alapelvei

május 28.
14.00

Bányainé dr. Sándor Julianna

Oktatási és Élelmiszer Szakbizottság

Vigorvizsgálat számítógépes képfeldolgozás

szeptember 24.
14.00

Kriston-Vízi János

Oktatási, Élelmiszer és Informatikai Szakbizottság

Vetőmagkeverékek összetételének ellenőrzése

október 29.
14.00

Barabásné Martos Júlia

Oktatási, Élelmiszer és Informatikai Szakbizottság

Predikciós módszerek értékelése húskonzervek minőségellenőrzésénél

november 26.
14.00

Zukál Endre

Élelmiszer és Megbízhatósági
Szakbizottság

Vissza a Szakbizottság nyitólapjára
Vissza a Szakbizottságok felsorolásához
Vissza az EOQ MNB honlapjára