A Minőség és Megbízhatóság 2005. 3.
Varga Lajos:
A XX. század utolsó évtizedeiben az emberiség józanul gondolkodó része drámai módon döbbent rá a természeti kör-nyezet rohamos pusztulására, elszennyeződésére, katasztrófával fenyegető romlására, a helyzet tarthatatlanságára. Megfogalmazódott a fenntartható fejlődés igénye, és ezt sok eredményes és még több látszatintézkedés követte. A re-ményteljes próbálkozások közé sorolhatók a környezetközpontú vezetési rendszerek (ISO 14000-es szabványsorozat, EMAS-rendelet), ezek a szervezetek vezetősége számára olyan minimális követelményeket fogalmaztak meg, amelyek betartása esetén a lehető legkisebb környezetkárosítás keletkezik. A közlemény a címben foglaltakat fejti ki.
Oroszlány Jánosné:
Az Európai Közösség környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszere (EMAS)
A cikk célja, hogy megismertesse az érdeklődőket a Közösség önkéntes EMAS-rendszerével, a rendszer bevezetésének lépéseivel, a hazai működés intézményi feltételeivel. Az általános tájékoztató bemutatja a rendszer alkalmazásával elér-hető előnyöket, megismerteti a részvétellel vállalt kötelezettségeket is, elősegítendő a szervezetek vezetői számára a felelős döntések meghozatalát.
Prekopecz József:
Utunk a magyar Nemzeti Minőségdíj megnyeréséhez
A Hödlmayr Hungária Logistics Kft. szolgáltató kategóriában 2004-ben Nemzeti Minőségi Díjat nyert. A szerző bemutatja a vállalatot, tevékenységi körét, valamint a szervezetnél az utóbbi években az EFQM-modell szerinti önértékelés alapján végrehajtott minőségfejlesztés legfontosabb eredményeit.
Máté Jánosné:
A VIDEOTON Elektro-PALST Vállalat útja a Nemzeti Minőségi Díjig
A vállalat rövid bemutatása után a szerző részletezi azt a tömérdek feladatot, amelyet elvégeztek és folyamatosan vé-geznek – egyrészt a Nemzeti Minőségi Díjért, másrészt valamennyi érdekelt fél állandó elégedettségének megtartásáért. A közlemény – mintegy benchmarkként – a vállalat NMD helyszíni szemle bizottsági értékelése szerinti erősségeinek felsorolásával zárul.
Kovács Mihály – Dr. Simon Lenke:
A karbantartás szerepe és gyakorlata az Alcoa európai kerékgyárában
Az Alcoa a világ legnagyobb alumíniumipari vállalata, 43 telephellyel. A magyar Kerékgyár az öt különböző profilú gyár egyike. Az Alcoa több mint 100 gépjárműgyár beszállítója. A karbantartás a megbízhatóság előfeltétele. A cikk az alkalmazott karbantartási módszerek fejlődésének leírása.
Mikó György – Szegedi Erzsébet:
EFQM- és CAF-modell alapú önértékelések – kedvező és kedvezőtlen tapasztalatok
Az EOQ MNB rendezvényén az önértékeléseket már ismerő, olyan szakemberek tartottak előadást, akik főleg azokat a kérdéseket, megoldásokat világították meg, amelyek az önértékelési jelentés készítése, belső értékelése közben, vala-mint a különféle díjakra pályázás során jelentkezhetnek.
Dr. Nardai László:
Önértékelés egy nemzetközi biztosítószervezetnél
Ezzel az összefoglaló cikkel mindenekelőtt azt szeretném bemutatni, mennyire logikusan és értelemszerűen követi a mi-nőségkultúra több mint 10 éves következetes formálását, fejlesztését az EFQM-modell szerinti önértékelés bevezetése és rendszeres elvégzése.
Dr. Laluskáné Ritz Judit – Kispéter Tiborné:
Kiválóság modell alkalmazása a szociális ellátásban
A szeretetotthon a minőségirányító rendszer ISO 9001:2000 szerinti nemzetközi tanúsítása után lépéseket tett a TQM és az EFQM európai kiválóságmodellje irányában. Az önértékelés és az EFQM modell alkalmazása a stratégiai és a műkö-dési terv megelégedettséget elősegítő meghatározását tette lehetővé. Az SWOT elemzéssel meghatározták az erőssé-geket és a fejlesztendő területeket. Az EFQM modell szerinti fejlődés eredménye minőségdíj volt.
R. Dan Reid:
TS 16949 – Where did it come from?
Felkészültségünk az EU kihívásaira – a csatlakozás tükrében.
Beszámoló a XIII. Minőség Hétről (2004. november 8–11.)
(Dr. Róth András)
EOQ MNB
Tisztelt olvasóink! (Review)
A Magyar Minőség legutóbbi két számának tartalomjegyzéke