„Minőség-Innováció 2023” pályázat
A pályázat benyújtási határideje 2023. szeptember 15.
A nemzetközi koordinátorral együttműködésben az EOQ MNB Egyesület ebben az évben is meghirdeti a „Minőség-Innováció 2023” pályázatot, melynek ismertetőjét a következő fájlban találja: https://eoq.hu/2023/inno23ism.pdf
Nyomtatható felhívás: https://eoq.hu/2023/felhiv-23.pdf
Kérjük, hogy pályázatukat – lehetőség szerint jelentősen a határidő előtt – nyújtsák be az info@eoq.hu címre.
Pályázni a következő kategóriákban lehetséges:
* Nagyvállalatok
* Kis- és Középvállalkozások
* Mikro- és startup vállalkozások
* Közszféra és non-profit szervezetek
* Oktatási szférában működő intézmények
* Egészségügyi szférában működő szervezetek
* Körkörös gazdaság és szén-semleges innovációk (bármely kategóriában)
* Potenciális innovációk (bármely kategóriában)
A Finn Államelnök által korábban indított elmúlt évi „Minőség-Innováció 2022” nemzetközi és nemzeti pályázat Magyarország számára ismét sikerrel zárult, melynek eredményeképpen nemzeti szinten 2022-ban 5 pályázat Nemzeti Díjnyertes lett, és melyek közül a későbbiek során 3 nemzeti díjas pályázat megkapta az „International Finalist” Elismerő Oklevelét. Kiemelkedő sikerként könyvelhetjük el, hogy 2022-ben ismét 1 magyarországi pályázat Nemzetközi Díjat nyert.
Az eddigi nemzeti és nemzetközi díjnyertesek jegyzékét a következő link tartalmazza: https://eoq.hu/alap/inno-dijasok.pdf
A múlt évi Nemzetközi Díjak átadására 2022. február 23-án Almatiban egy hibrid rendezvény keretében került sor. Azt megelőzően a Nemzeti Díjnyertesek (5 pályázó) kapták meg a nemzeti szintű elismerést, 3 hazai pályázat pedig elnyerte az EOQ MNB Elismerő Oklevelét. Mindezeket a nyertes pályázóknak elektronikusan küldtük meg.
A pályázatról és a díjnyertesekről szóló beszámolókat a „Minőség és Megbízhatóság” szakfolyóirat közölte, ami az EOQ MNB Egyesület honlapján is olvasható: https://eoq.hu/mm/mininno.htm
A „Minőség-Innováció” nemzetközi pályázatról egy honlap ad részletes tájékoztatást, amely a következő linken keresztül érhető el: https://www.qiaward.com/partners
Az ez évi pályázatok beadásának végső határideje: 2023. szeptember 15.
Az ez évi nemzeti szintű díjkiosztásra 2022 októberében elektronikusan kerül sor. A kategóriánkként első helyezetteket (Nemzeti Díjnyerteseket) az EOQ MNB Egyesület a pályázók közreműködésével a nemzetközi zsűri elé terjeszti. A Nemzetközi Díjak átadására 2024. február végén vagy március elején Pekingben hibrid formában kerül sor.
A magyar nyelvű pályázati űrlapok a következő címről tölthetők le:
https://eoq.hu/2023/inno23urlap.doc
A Nemzeti Díjnyertesek majd – saját döntésük alapján – részt vehetnek a nemzetközi pályázaton. Ehhez a majd külön megküldésre kerülő angol nyelvű pályázati űrlapot kell kitölteniük és – valamilyen szintű nemzetközi elnyerése esetén – egy, a pályázatot bemutató diasorozatot vagy videot kell készíteniük, valamint a nemzetközi díjátadó gála keretében tervezett kiállításon való részvételre is célszerű lesz felkészülniük. A nemzetközi pályázatra való továbbítás és a nemzetközi zsűrizés költségeit az EOQ MNB Egyesület fedezi.
Prof. Dr. Molnár Pál
EOQ MNB elnök